Emlékszem a Dogma című film egy jelenetére: amiben azt magyarázták a főszereplőnek, hogy ugyanannyi ismerettel már nem lehet teletölteni a hit poharát, ami annál nagyobb minél többet tudunk a világról és minél öregebbek vagyunk. Miután elolvastam László Ervin szerkesztette A Tudat Forradalma című könyvet én is úgy érzek, mint akinek ezzel még jócskán üresen maradt a pohara. Ezt annak ellenére érzem így, hogy a könyv egy beszélgetés szerkesztett kivonata csupán.
Mit várhatunk reálisan az ilyen témájú könyvektől? Győzzenek meg, hogy a szokásosnál nagyobb mértékű változások következnek be? Nem tudom eldönteni, hogy a szerző és a beszélgetőpartnerei csak meg akarják mutatni, hogy a „a tudat forradalma” hamarosan bekövetkezik, vagy az olvasókat sarkalva akarják beteljesíteni a jóslatot. (talán mindkettő)
A párbeszéd legtöbb témája a vallás körül forog, ami evidens egy paradigmaváltással foglalkozó műnél. Számos olyan tétel bukkan fel, amely igazi esszenciális értéket jelent, de kifejtésével, mind a mai napig adósok korunk ezoterikus, new age, vagy transzcendentális szerzői.
A beszélgetők szerint új spirituális kapcsolat jelenik meg az ember és a világegyetem között. A kérdésem az, mennyiben lesz ez spirituális? A klasszikus istenségekkel, vagy istenképpel lassan leszámolunk, viszont mi fog a helyükbe lépni? Mi lesz ennek az új kapcsolatnak az alapja? Lehetséges, hogy a globalizáció kiszelektálja számunkra a „leghasznosabb” elemeket a világ vallásaiból. Ha így történik, miben lenne ez új? Keresztény karácsony, buddhista hétköznapok, konfuciusi társadalmi érzékenység… vagy a természet erőinek egymásba kapcsolódásának megértése és cselekedetink összehangolása ezzel az elvvel? Ma ezt nevezzük környezettudatosságnak, de korántsem érzem ebben a spiritualitást. Egy másik, a beszélgetésben elhangzó gondolat szerint, a jövő vallása tapasztalati lesz. A vallások egyik legnagyobb bár korántsem az egyetlen gyakorlati „haszna”, hogy válasz ad nekünk a halál kérdésére, és ezzel megnyugvást biztosít életünkben. Jelenleg nincs általános tapasztalatunk arról mi történik velünk a halál után. (ami tapasztalati az csak testünk anyagára vonatkozik) Nem hiszem azt sem, hogy rövidesen olyan igazolható és bárki számára elérhető módszer születik meg, ami betekintést nyújt nekünk ebbe a kérdésbe, és eldönthetné örök pat helyzetünket témában. Annak ellenér írom e kétkedő sorokat, hogy hiszek, a kvantummechanikában, vagy akár Emoto víz kristályaiban, és egy valláshoz tartozom, viszont amíg tudományos eredményekből levont következtések ennyire spekulatívak maradnak a létünkkel kapcsolatban, addig marad a hit, mert nem ad semmit a tapasztalat.
Gyakran érzem úgy, hogy dolgok szinte asszociatív összekapcsolása nem elég megalapozottak. Emoto vízkristályai tárolják környezetük legapróbb változását is, de ettől miként kellene őket intelligensnek éreznem? Nem nyugtat meg az a gondolat, hogy esetleg testem vízmolekulái tárolják érzelmeim, mert nem látom igazolva, azt hogy engem tárolnak akár halálom után is. Ezek a felfedezések, csak érzékenyebbé teszik elképzelésünk világról és annak kapcsolati rendszeréről, de nem bizonyítják azt, hogy szellemünk él vagy élhet tovább, vagy azt sem, hogy elménk erejével az anyagban olyan változást tudunk tudatosan tenni, amit eddig nem. Úgy gondolom ez még mi mindig a távoli jövő.
Tény, hogy sürgősen változtatnunk kell az egónk megélésében, viszont nem látom a tervet arra vonatkozóan, hogy miként. Hiányolom a téma tárgyalása közben az erre vonatkozó gyakorlati elképzeléseket. Szó esett főként Stanislav Grof felvetései között a tudattágító vagy pszichedelikus anyagok hatásairól és eredményeiről, de egyelőre én is a WHO álláspontját képviselem, mely szerint ezek a szerek tönkreteszik az ember képességét arra, hogy pusztán a saját tudatosságának fejlődése révén érje el a különleges tudatállapotot.
Miként ölhetem meg én az elburjánzott egóm és miként lehet ebből széles társadalmi hatás? Egyszer csak eltűnnek a reklámok, és nem kéri a nyugati kultúra tovább, hogy legyek a fogyasztó, vagy annyira megerősödik valamitől a tudatosságom, hogy látni fogom mennyi dologra nincs szükségem? Megszabadulok az akarástól, aminek módját iskolában fogják oktatni? Sajnos nem látom ennek semmi jelét, vagy tervét a közéletben.
Néhány dologban azonban biztos vagyok a könyv olvasása nélkül is. A változások a gondolkodásunkban, kultúránkban, és a környezetünkben mindenképpen be fognak következni, kérdés csak az, milyen gyorsan és milyen időközzel követik egymást, hiszen ha ez jelentősen elnyúlik akkor nem beszélhetünk forradalomról. Szinte észrevétlenül valósulnak meg az újszerű elképzelések. Ha viszont ezek a reformok sokáig késnek, már nem lesz kérdéses, hogy hogyan és mi változnak meg az életünkben, tennünk kell azt, amit a kényszerpálya diktál.
A Tudat Forradalma a témára érzékenyeknek nem hordoz jelentős újdonságot, akik most találkoznak először a kérdéssel azoknak könnyen emészthető gondolatokat és hétköznapi életünk folyamatait újraértelmező következtetéseket adhat.
